Mozart Bécsben

Mozart bécsi életének és zenéjének nyomában

Keresse fel azokat a helyeket, palotákat, házakat, ahol Mozart élt és komponált vagy éppen gavallérként a bécsi hölgyek szívét meghódította.

Mozart 1756. január 27-én született Salzburgban. Apja, Leopold Mozart mindkét gyermekét tanította, zenélni is. A 6 éves csodagyereket, a kis Mozartot és nővérét –Nannerlt maga Mária Terézia császárnő hívta meg a Schönbrunni kastélyba.

A kis Wolfi már akkor mesterien zongorázott, elbűvölve ezzel a császárnőt és az udvari társaságot. Mindezt játékos könnyedséggel. Majd a család a gyerekekkel utazásokba kezdett és koncerteket adtak Londonban, Párizsban, Milánóban, Paduaban; 6000 km-t tettek meg 4 év alatt egy lovaskocsival.

JMozart életének utolsó 10 évét viszont Bécsben töltötte. Itt szerezte leghíresebb műveit, a Don Giovannit, Cosi fan Tutte,-t, a Figaró házasságát és több más nagyszerű darabot. Máig legkedveltebb operája, a Varázsfuvola még halála előtt, 1791. decemberében nagy sikert aratott.

Egy sétával közelebbről megismerheti Wolfgang Amadeus Mozart életét. Bepillantást nyerhet az óváros legszebb részeibe, a barokk korba és zenébe, mindezt sok érdekes történettel kísérve. A barokk és a Mozart korabeli Bécs szinte életre kel.

Élménycsomag:

  • 6 nap / 5 éjszaka büféreggelivel
  • Buszos városnézés
  • A Schönbrunni kastély megtekintése
  • Idegenvezetővel: Mozart és a barokk korabeli Bécs
  • Belépőjegyek a Mozart házba
  • Ajándék CD bécsi zenével szobánként 1 db
  • Információs anyag: Várostérkép, múzeumkalauz, buszmenetrend, bécsi lapok stb

Hotel Rosner KG
A-3003 Gablitz
Linzerstraße 95
Tel.: +43 2231 633 30
office@hotel-rosner.at

Mobil: +43 664 73 555 461

Várak, kastélyok & kolostorok Bécs környékén Burgen, Schlösser & Klöster um Wien

Érdeklődik a kultúra és a művészetek iránt?
Töltse szabadságát a Bécs környéki...